Célok

Nem hiszem, hogy célok nélkül lehet élni. Vagy talán lehet, de nem érdemes. Miért? Elsősorban azért, mert a teljes 2020as évem céltalan tengődéssel telt el, alig vártam, hogy egy napnak vége legyen, csak sodródtam az árral, és enyhén szólva bedepiztem ettől az egésztől. Mondhatnánk, hogy nevetséges helyzetekbe sodortam magam, vagy sajnálatra méltó szitukba, és nyilván még két dolgot fontos megjegyeznünk: először is, pszichiáter nem mondta rám, hogy depressziós lennék, másodszor, hogy viszonylag könnyen megúsztam ezt az érzelmi hullámvölgyet. Szerencsém volt, hiszen alig akart szabadon engedni az az állapot. Ahhoz, hogy kilábaljak a haszontalanságból, hasznosnak kellett volna érezzem magam, ahhoz csinálnom kellett volna valamit, ahhoz pedig kellett volna valami, amit csinálhatok - azaz a céltalanságra pont a cél kitűzése a megoldás, ez eddig tiszta és logikus. Viszont a céltalanság pont azt nem engedi, hogy kitűzd a célokat.

Most, hogy jól összehordtam mindezt, mi a lényeg, mi a tanulság?

Hogyan szabadultam ki én végül ebből az egészből?

Bárcsak valami igazán mély, de könnyen követhető útikönyvet írhatnék. Számomra a legjobb antidepresszáns a mozgás, és voltak olyan időszakok, amikor meg sem tudtam moccanni. A párom segített ki ebből, bár nem kimondottan ez volt a terv. Csak beszélni kezdett nekem egy életmódváltós szituról, amibe belekezdett. Mesélte, mennyit edz, mennyit fogyott, és a többi. És eszembe jutott egy edzésprogram, amit már régen szereztem be, de sose csináltam végig - mert szörnyen nehéz, és mert nem mindig szerettem a kihívásokat. Vajon elérhető? Vagy a tönkrement laptopomon van?

Az univerzum megkönyörült rajtam, egy adathordozón volt, amiről - az új laptopom közreműködésével - felraktam Drive-ra. Másnap elmentem az edzőterembe, és megcsináltam az első edzést. Hihetetlen izomlázam volt utána, és valami földöntúli eufória lengte körül az agyam. Másnap, minden izomlázam ellenére, megcsináltam a második edzést. Ilyen messzire még nem jutottam el a programmal. Ma pedig már a hatodik hét végén vagyok. Két hetem van hátra, és utána tartok egy kis "pihenőt", majd nyár elején újrakezdem.

Ez egyáltalán nem volt könnyű. Nem csak arról beszélek, hogy puha habtestem nem akart a durva mozdulatokhoz igazodni, vagy mindentudó agyam veszélyesnek ítélt bizonyos gyakorlatokat, és meggyőzte magát, tudja, hogyan kell azt helyettesíteni. Attól tartok, több időt töltöttem a földön térdelve, zihálva, mint konkrét edzéssel, de nem ez volt nehéz. Buta logisztikai problémáim voltak, mint időben indulni edzőterembe, nem megfázni az úton, vagy az, hogy egy rendelettel sutty, bezárták az edzőtermeket. Hazautaztam apámhoz két hétre, és a szobában edzettem. Az egyik felében aludtam, a másik felében ugráltam, és igyekeztem olyankorra igazítani az ugrálást, mikor sem apám, sem öcsém nem voltak otthon. Nem mindig sikerült. Igyekeztem nem foglalkozni vele. Utána visszatértem a saját lakásomra, ahol azzal a jól ismert ténnyel kellett újra szembesülnöm, hogy borzasztóan zajos, ahogy edzek, főleg a nyolcadikon. Apámnál nem volt baj ezzel, az alatta levő lakás üres, de az enyém alatt levőben egy idős pár lakik. Fölöttem pedig valami hangosan veszekedő pár, ahol a férfi naponta nekiáll fúrni öt-tíz percet. Nem akarok tehát zajos szomszéd lenni, amennyiben lehetséges. Próbáltam a lehető legkevesebbet ugrálni, és rájöttem, hogy lehetetlen úgy edzeni. A leglogikusabb döntés tehát: hajnali ötkor kelni és odakint, hidegben, szélben, esőben, mikor hogyan edzeni.

Úgy tűnt, minden rendben van ezzel a tervvel, egészen addig, míg egy szombati napon átaludtam a délutánt, s az esti sétámon megállítottak a rendőrök, hogy már nem lenne szabad kint lennem. Belémfagyott a vér, de szerencsére megúsztam. Nem lehet viszont így, átaludni a hétvégét, amikor egyáltalán lenne szabadidőm! Eltökéltem tehát, hogy este nyolckor kell elaludnom. Ehhez este hét után leteszem a telefonom - amennyiben lehetséges - és beveszek egy melatonin tablettát. Ez, egyelőre, fenntarthatónak látszik.

Most újra kinyitottak az edzőtermek, s amint megjön a fizetésem, újra bérletet váltok. Addig viszont marad az udvar, a hajnal pedig azután is, mivel tíztől hétig dolgozom. Valamikor muszáj időt fordítani magamra is, és ilyen beosztás mellett a reggel tűnik kézenfekvőnek.

Nyilván, mikor nekifogtam az edzésprogramnak, írtam egy teljes dokumentumot, hogy mit is várok el, illetve mi az, amit nevetséges vagy veszélyes lenne elvárni. Egyelőre minden a szabott kereteken belül zajlik, ami, talán mondanom sem kell, megnyugtató.

Mi lesz a következő célom? Egyelőre sok van, de a legújabb egy igazán jóindulatú kis szokás lenne: naponta írni valamit (egyelőre jövő héten, majd jövő hónapban, stb stb). Ez nem jelenti azt, hogy minden egyes nap újabb poszt jön majd, mert a vers(kísérlet)eimet nem fogom megosztani. Arra viszont jó lesz, hogy bizonyos rendszerességgel írjak, szóval, kedves olvasó, kalandra fel!