Világnézetek

 Remélem, ez egy becsapós cím lesz. Egyrészt az edzés és mentális egészségem közötti kapcsolatról szeretnék írni (valószínűleg több részben), másrészt konkrétan a fogyókúrákról és a fogyásról. Le szeretném írni, hányszor próbáltam fogyni és hogyan, és miért. Le szeretném írni, hogyan sikerült most. Összegezni szeretném a hatásait. És végül szeretnék a társadalmi atmoszféráról is írni, hiszen tagadhatatlanul befolyásolja a gondolkodásunkat, a világképünket és a satöbbit. Körülbelül hat részre számíthatunk, de legyen ez itt a plusz egy. Beszéljünk ma a diétákról, a társadalmi atmoszférákról, és az elvontabb fogalmakról. Máris egy hatalmas döccenő: hogyan hívjuk magyarul a fatphobiát? Wikipédia oldala még nincsen, és ha az angol címét fordítanám le: a túlsúlyos emberekkel szembeni társadalmi stigma. Hosszú. Kövérfóbiának fogom nevezni, bármilyen esetlenül hangzik, hiszen a céljainknak megfelel. Mi tehát a kövérfóbia? Jobb volna a misogyny/nőgyűlölet mintájára fordítani? Hiszen nem csa...

Nem hiszem, hogy célok nélkül lehet élni. Vagy talán lehet, de nem érdemes. Miért? Elsősorban azért, mert a teljes 2020as évem céltalan tengődéssel telt el, alig vártam, hogy egy napnak vége legyen, csak sodródtam az árral, és enyhén szólva bedepiztem ettől az egésztől. Mondhatnánk, hogy nevetséges helyzetekbe sodortam magam, vagy sajnálatra méltó szitukba, és nyilván még két dolgot fontos megjegyeznünk: először is, pszichiáter nem mondta rám, hogy depressziós lennék, másodszor, hogy viszonylag könnyen megúsztam ezt az érzelmi hullámvölgyet. Szerencsém volt, hiszen alig akart szabadon engedni az az állapot. Ahhoz, hogy kilábaljak a haszontalanságból, hasznosnak kellett volna érezzem magam, ahhoz csinálnom kellett volna valamit, ahhoz pedig kellett volna valami, amit csinálhatok - azaz a céltalanságra pont a cél kitűzése a megoldás, ez eddig tiszta és logikus. Viszont a céltalanság pont azt nem engedi, hogy kitűzd a célokat. Most, hogy jól összehordtam mindezt, mi a lényeg, mi a tanulsá...

  Szinte alig jöttem el egyetemre, s máris keresni keztem az LMBT szubkultúra különféle helyszíneit – így azt is láttam, hogy Bukarestben tartanak Pride felvonulást, de Kolozsváron nem láttam még meghirdetve. Ez, nyilván, annak tudható be, hogy olyan két és fél éven át egy nővel volt kapcsolatom, és szerettem volna minél mélyebben megélni ezt az egészet. Ha ő nem akart az utcán, kézen fogva sétálni, reméltem, majd egy Pride-on lehet majd; ha nem akart buliba menni velem, talán majd egy melegbárban... Egyszer el is vittem egy kimondottan nőknek szánt eseményre, ahol táncoltunk és talán meg is csókolt, egyetlenegyszer "nyilvánosság előtt". Azon az egy éjszakán kívül csakis otthon lehetett.  Egy szerencsés véletlennek tudhatjuk be, hogy rákerestem, és találtam is 2017-ben egy oldalt, mely akkor, márciusban, még csak a Cluj Pride feliratból állt. Azt hiszem, naponta fel-felléptem az oldalra, hogy lássam, mi zajlik, s hamarosan frissült is: lehetett önkéntesnek jelentkezni. Nyil...